2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Mivel a képviselők és az állami vezetők vagyonnyilatkozatai nem sokat érnek, az ország irányítóinak gyarapodását, kétes adóügyeit másképpen kellene ellenőrizni. Szakemberek a lehetséges megoldások között az adóbevallások nyilvánosságra hozását és a rendszeres vagyonvizsgálatokat említik. Bár az offshore cégekkel még ezeket is ki lehetne kerülni.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Belátta Süth Miklós és hivatala, hogy a méhészek egyesülete, a Hír TV és lapunk a fogyasztók érdekeit képviseli, amikor megvizsgáltatják a boltokban található mézeket. A hatósági emberek az élő műsorban leleplezett, hamisított, illetve antibiotikumtól szennyezett mézek nyomába eredtek.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
A Magyar Energia Hivatal elnökének menesztését kérte az MSZP-s Podolák György a miniszterelnöktől. A hivatal vezetője azzal háborította fel, hogy előre megbecsülte az áprilistól várható gázárnövekedés mértékét.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Hatékonyabban kellene ellenőrizni a magyar állam irányítóinak anyagi gyarapodását, s azt is, befizették-e a közterheket – vallják szakemberek.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Egyre kisebb a különbség a forint- és az euróhitelek törlesztőrészletei között. Azoknak az ügyfeleknek, akik mostanában szeretnének kölcsönhöz jutni, alaposan meg kell gondolniuk, hogy felvállalják-e az árfolyam-ingadozás kockázatait, vagy inkább forintban adósodnak el. A bankok a kamatok helyett a költségeket és a díjakat emelik.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Olyan céget bízott meg az állami kézben lévő Agrármarketing Centrum a magyar borászat népszerűsítésével, amelyikhez szinte még egyetlen szakmai szervezet vagy szakember sem csatlakozott. A borászok java része nem ért egyet azzal, ahogyan a bormarketingre általuk befizetett pénzt a földművelésügyi tárcánál kezelik.
Teljes cikk »
|