|
|
|
|
|
|
|
|
Kultúra
|
Haydn katonásan, mégis könnyedén 2010. január 30. 00:00 Kíváncsian vártam a francia karmester, Sylvain Cambreling hazai debütálását. Ő elsősorban a kortárs zene egyik apostolaként szerzett magának hírnevet, miután elfogadta Boulez meghívását és az Ensemble InterContemporain állandó vendégkarmestere lett. Izgalmas „ismeretségünk” mégsem egy kortárs mű interpretációjával kezdődött, hanem Berlioz hányatott sorsú dilógiája, A trójaiak salzburgi produkciójával.
Ilyen felvezető után elmúlt az álmos vasárnap délután minden fáradtsága, és a közönség izgatottan várta Liszt II., A-dúr zongoraversenyét a szintén ez alkalommal debütáló orosz pianista, Nyikolaj Gyemigyenko főszereplésével. A szólistát, zenekart egyaránt igénybe vevő „egytémájú, egyetlen központi gondolatra épülő zenemű” pompásan kanyargott végig monumentális útján, nagyvonalú kivitelezésben. A ráadásnak szánt Chopin-darab visszafogottsága, finomsága éles kontrasztot alkotott az előtte elhangzott versenyművel. A szünet után a Lidércek és a Szilfek táncára került sor Berlioz Faustjából, de az eredeti koncepcióhoz képest mindkettőt megelőzte a Rákóczi-induló, mintegy gáláns gesztust gyakorolva a magyar közönségnek. A drámai legenda három részlete a hárfaakkordok hullámzó líraiságától a démoni szenvedélyességig terjedt, Berlioz művészetének néhány jellegzetességét felvillantva. Haydn második londoni ciklusából került terítékre a koncert záródarabja, a pazar G-dúr, más néven Katona-szimfónia. Korunk zenehallgatói sajnos egyre kevésbé találkozhatnak megfelelő interpretációval, amely képes egyensúlyban tartani Haydn kései szimfóniáinak derűjét, humorát, szenvedélyét és drámáját. Ez esetben nem lehetett panasz. Bár a nyitótétel tempói kissé felborultak, amennyiben az Adagio gyorsabbnak bizonyult a kelleténél, sikeresen megfosztva azt ködös, homályos misztikumától, az Allegro visszafogottsága pedig lefaragott a temperamentumból. A további három tétel azonban telitalálatnak bizonyult: a katonás Allegretto (nem véletlenül lett belőle ráadás, a londoni ősbemutatónak megfelelően), a franciánál is franciásabb Menüett és a tűzijátékszerű energiabomba Presto. Cambreling biztos kézzel, könnyedén és elegánsan, minden fölösleges mozdulat nélkül kormányozta végig a zenekart a hangversenyen, amely jellemző módon sokkal rövidebbnek tűnt, mint valójában volt. És bár nem először hallottam az immár hivatalosan is a világ tíz legjobb együttesébe tartozó fesztiválzenekart, zenészei újra és újra bizonyítják, hogy mennyire jók. Hogy mást ne mondjak, nem véletlen, hogy a fokozott érdeklődés miatt rendszerint háromszor játsszák el ugyanazt a műsort, mindig telt ház előtt. Aki nem hiszi, járjon utána. (Budapesti Fesztiválzenekar, Nyikolaj Gyemigyenko – zongora, vezényelt: Sylvain Cambreling, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2010. január 24.) | |||||
| Küldés e-mailben| Szóljon hozzá a fórumban| Nyomtatható verzió | |||||
• Kiadja a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. • Tel: 476-2131
• E-mail:szerk@magyarnemzet.hu • HU ISSN 1418-155X
• Copyright Magyar Nemzet 2001-2007
Hibabejelentés: uzem@mno.hu
