2010. március 19.
Olyan dokumentumokat adott át a magoszos Budai Gyula pénteken az ügyészségnek, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere, parlamenti képviselő állami földeket játszott át egy külföldi befektetőnek.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A portugál Diário de Notícias, illetve spanyolországi és baszk lapok foglalkoznak a keddi francia csendőrgyilkosság fejleményeivel. Az El Mundo mexikói riporternőjének öntötte ki lelkét a halott kolumbiai drogbáró fia.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A szlovák államfő nem írta alá és újratárgyalásra visszaadta a parlamentnek a közelmúltban elfogadott hazafiassági törvényt.
• Nyelvi gettót emleget Caplovic, felpörgette a „rettegés motorját”
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Még várat magára a húsz évvel ezelőtti „fekete március” szervezésében közvetlenül részt vállaló személyek felelősségre vonása, a „magyar veszély” elleni harcosokat verbuváló papok és egykori párttitkárok a Görgény-völgyi településeken sokhelyütt továbbra is tisztségben vannak – írta pénteki számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ).
• Pénteken és szombaton emlékeznek a „fekete márciusra” • Kincses Előd: Mintha Ceausescu álma teljesült volna • „Temetetlen holtak felett járunk” + Képriport
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A közös nemzetstratégia kérdése nagyrészt szakpolitika, ezt nem lehet általános elvek alapján, vagy csak „hazafiúi lángolással” végezni – mondta Sólyom László a Határon túli magyarság a 21. században című, öt részből álló konferenciasorozatot lezáró tanulmánykötet bemutatóján.
• Bemutatják a határon túli magyarokról készült kötetet
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Kemény hangú közleményben ítélte el Izrael terjeszkedési terveit a közel-keleti békéért felelős négyes – tudósít a The Guardian. Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Tony Blair, a négyes különleges képviselője és Lady Ashton, az EU külügyi főbiztosa a moszkvai találkozón többek között a független palesztin állam létrehozásáról is tárgyalt. 25 milliárd fontot pazarol el Nagy-Britannia évente az elavult kormányzati rendszer miatt – írja a BBC gazdasági szakemberekre hivatkozva.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A kormányzati hitelesség helyreállítására, a bürokrácia erőteljes mérséklésére, a korrupció elleni kemény fellépésre van szüksége a következő kabinetnek – olvasható a Baross Gábor Társaság pénteki közleményében. A társaság szerint a kétségbevonhatatlan kormányzati felelősség mellett építeni kell és lehet az emberek hitére és bizalmára, becsületes munkájára, hogy az újabb adósságcsapda elkerülhető legyen.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Hagyó Miklós a BKV-ügyeket vizsgáló fővárosi bizottságnak írt, 23 kérdésre válaszoló levelében leszögezi: sem Balogh Zsolttól, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatójától, sem mástól nem vett át, nem fogadott el „bűnös pénzt”.
• Antal Attila 5 napra fizetés nélküli szabadságra megy • Hagyó megfutamodott a meghallgatás elől? Nem akar „biodíszlet” lenni • György István: Hagyó tekintette „biodíszletnek” a BKV vezetőit
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Bankrablási kísérlet történt a fővárosban, a Népfürdő utcában – tájékoztatott munkatársunk. Három lövés dördült el az Erste Bank Népfürdő utcai székházában péntek délután - értesült az MTI.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A Fidesz–KDNP kiemelten kívánja kezelni a nemzeti ügyek politikája keretében a szociális területet és azon belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A közbiztonsági háló elnevezésű programot a szolnoki térségben élők is elégedetten fogadták, miután a szolnoki rendőrkapitányság működési területén 10 százalékkal csökkent a közterületen történt bűnesetek száma – közölte Czinege László kapitányságvezető pénteki sajtótájékoztatóján.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Februárban is emelkedett a felszámolások száma az építőiparban: a hónapban 263 céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, egy évvel korábban ez a szám 228 volt.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A fejlett országok GDP-arányos államadóssága tavaly elérte a 90 százalékot, a növekvő államadósság növekvő kockázatot, bizonytalanságot jelent, a befektetői bizalom megingását hozhatja magával – hangoztatták a „Független költségvetési intézmények” címmel Budapesten rendezett konferencia pénteki, második napjának előadói.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euróárfolyamra számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint Magyarország a térségi társállamok előtt léphet be az euróövezetbe.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Felszólítjuk a kormányzatot a rezidensekkel szemben fennálló konfliktus tárgyalásos rendezésére, a fiatal orvosok által leginkább sérelmezett intézkedések felülvizsgálatára, a mindenki számára elfogadható megoldás megkeresésére – közölte a Liga Szakszervezetek pénteken.
• Meddig kísérletezik még a rezidensekkel Székely? + Képek
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A dolog tulajdonképpen úgy áll, hogy valójában nem voltak itt semmiféle izraeli kémrepülőgépek. Még ha lettek volna, akkor sem azok voltak, mert hát ugyan mi keresnivalója lenne itt az izraeli légierőnek? Igazából arról van szó, hogy piréz papírrepülőgépeket sodort a szél a Magyar Nemzet újságírójának útjába, s az ő szélsőjobboldaliságban, Izrael-ellenességben megzavarodott elméje hitette el vele, hogy az izraeli légi- és űrerők (IASF) két Nahson Sávit típusú gépe repült át Magyarország fölött.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Lapértesülés szerint minden dolgozóját elbocsátotta a siófoki, négycsillagos Casa Perla szálloda, a munkavállalók rendőri figyelmeztetésre hagyták el az épületet.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Az Ö1 beszámol azokról az elképzelésekről, miszerint takarékossági okokból felszámolnák az osztrák parlament második kamaráját. A Süddeutsche Zeitung arról tudósít, hogy a berlini kormány az adócsökkentés előrehozásával kívánja javítani pártjaik tartományi választási esélyeit.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A Medián legfrissebb felmérése szerint csökkent az éllovas Fidesz–KDNP-lista támogatottsága, míg a második helyért folytatódik az MSZP és a Jobbik versenyfutása. Ugyanakkor a Nézőpont Intézet szerint nőtt a Fidesz támogatottsága március második hetében.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Három országot érintve a Monarchia magyar vasútvonalán halad át a péntek reggel indult Kárpátalja Expressz Nohab mozdonnyal vezetett 5 személykocsija és étkezőkocsija. A Nyugati pályaudvarról 7 óra 25 perckor indult különvonattal a szervezők a magyar vasút elismertségét szeretnék növelni, és arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen lehetőségek vannak a határokon átívelő gazdasági, közlekedési és turisztikai együttműködésben.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Egy amerikai ügyvédi iroda képviseli Magyarországot abban a nemzetközi perben, amelyet két hazai erőmű külföldi tulajdonosa indított, kifogásolva a szerintük alacsony hatósági áramárakat. A magyar államot képviselő Arnold & Porter két év alatt csaknem kétmilliárd forintot tehet zsebre.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
A legutóbbi szezon győztese, a Debrecen szombathelyi vendégjátékával rajtol a magyar labdarúgó NB I 19. fordulója péntek este. A találkozón pályára lép majd két egykori Loki-kedvenc, Halmosi Péter és Igor Bogdanovics is, immáron a Haladás mezében. A listavezető Videoton a Honvéd vendége lesz, a jelenleg harmadik Győr pedig a Diósgyőrrel mérkőzik meg Miskolcon.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Két hét kell az Országgyűlés külügyi hivatalának arra, hogy kiszámolja, pontosan mennyi adófizetői forintba került az Országgyűlés szocialista alelnökének útja a Dél-afrikai Köztársaságba.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Mesterházy Attila szerint az MSZP a választások után is mindenképpen „megkerülhetetlen erő” marad. Szerinte a választások második fordulóját követően a pártnak azonnal el kell kezdenie egy új baloldal felépítését. A szocialista miniszterelnök-jelölt az MTI-nek adott interjújában leszögezte: addig azonban az a legfontosabb üzenet, hogy „demokraták a fedélzetre, szavazzatok az MSZP-re!”
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Lapértesülés szerint nem járt pszichiátriai kezelésre a tényői gyilkos, csak orvosi tanácsot kért.
• Tényői tragédia: gyertyagyújtással emlékeztek a faluban • Sok pszichiátriai beteg került ki az orvosi ellátás alól • Családi tragédia Tényőn: nem kívülről érkezett a gyilkos? + Videó + Képriport
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Az immár többségi állami tulajdonban lévő Malév konszolidációs tervét várhatóan hamarosan benyújtja az EU-nak a magyar kormány; a cég új igazgatósága pedig ezekben a napokban tekinti át a légitársaság pénzügyi helyzetét – mondta Zicherman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Kenyérgondokkal küzdő, fűtetlen lakásokban élő gyerekektől követeli vissza a tavaly kifizetett Útravaló tanulmányi ösztöndíjakat a Hiller István vezette oktatási tárca, pedig a diákok sikeresen zárták a tanévet – tudta meg lapunk egy neve elhallgatását kérő tanárnőtől. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága (OKMT) arra hivatkozik, hogy a gyermekek jogosultságát igazoló papírok hiányosak voltak.
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Mivel a kormány nem tájékoztatta kellően a lakosságot, sokan nem kérték az adójóváírást, így fizetésük az adócsökkentés ellenére sem emelkedett. Akár tízmilliárdokról mondhatnak le egy évre a bérből és fizetésből élők; az elméletileg most járó, tetemes összeget jövő tavasszal a következő kormánynak kell kiutalnia. A közszférában a választások előtt osztják ki az elmaradt forintokat.
• Szuperbruttósítás: inkább kevesebb marad a dolgozóknál
Teljes cikk »
|
2010. március 19.
Ha lassan is, de előbb-utóbb rend lesz ebben az országban. Nem lehet majd a holdudvari klientúra pénzéhségét kielégíteni olyan fölösleges beruházásokkal, mint a kormányzati negyed, nem lehet kormányzati szintű mutyival kaszinóvárost telepíteni a Velencei-tó partjára. És nem lehet visszaélni azokkal a közművállalatainkra korábban jóhiszeműen megkötött privatizációs szerződésben foglaltakkal sem, amikor a kisebbségi tulajdonjog átruházása mellé még irányítási jogot is ajándékozott néhány önkormányzat.
Teljes cikk »
|